Manapság szinte mindenütt az internetrõl
lehet hallani.
Míg néhány évvel
ezelõtt az Internet az egyetemisták
és kutatók játékszere
volt, mára a piacgazdaság egyik
meghatározó elemévé
vált. Mielõtt belemennénk
az elõnyeinek a taglalásába,
szeretnék egy rövid, egyszerû,
nem szakmai összefoglalást adni arról,
hogy valójában mi is az Internet.
A lényege, hogy a világ számítógépei
egyetlen hatalmas hálózatba vannak
kötve, így a világ bármely
pontjáról el lehet érni a
világ egy másik felén lévõ
számítógépet. Lehet
rajta keresztül levelezni, újságot
olvasni, mozijegyet rendelni, vásárolni,
zenét hallgatni, sõt, újabban
már telefonálni is.
A cégek és vállalkozások
persze hamar kihasználták a kínálkozó
lehetõséget, és reklámokat,
információs oldalakat helyeztek
el, majd ahogy a technika fejlõdött,
lehetõvé vált, hogy akár
otthonról lehessen rendelni a termékekbõl.
A mai napra ez oda jutott, hogy a fejlettebb országokban
minden nagyobb vállalkozásnak szinte
"kötelezõ", hogy legyen
saját internetes oldala, ugyanis ez biztosítja
a legjobb elérhetõséget,
a legnaprakészebb információt,
és nem utolsósorban lehetõséget
nyújt az érdeklõdõk
számára a visszajelzésre,
esetleg konkrét kérdések
feltevésére.
Az Internet alapvetõ célja - a
sok "mellékes", kiegészítõ
funkció mellett - továbbra is az
információnyújtás.
Ennek alapeleme pedig a HONLAP, ami nem más,
mint egy jól megszerkesztett számítógépes
dokumentum. Úgy lehet ezt elképzelni,
mint egy kiadványt, prospektust, amit az
emberek otthon, a számítógép
elõtt ülve lapozgathatnak, legyenek
bármilyen messzi is magától
a cégtõl. Ez a honlap szinte bármilyen
információt tartalmazhat: szöveget,
fotókat, rajzokat, sõt, akár
parányi rövidfilmeket és zenéket
is. Nagyon tetszetõs kiadványokat
lehet összeállítani ily módon,
és rengeteg információt lehet
közölni jól áttekinthetõen
és esztétikusan.
Az utóbbi pár évben Magyarországon
is megfigyelhetõ az Internet egyre erõteljesebb
szerepe a gazdasági életben. A kommunikációs
cégek egyre olcsóbban kínálják
otthoni felhasználóknak is az internetet,
az iskolákban már régóta
elérhetõ, az önkormányzatok
jó része is rendelkezik internetes
kapcsolattal, és nehéz lenne összeszámolni
a saját honlappal rendelkezõ vállakozásokat
is azok nagy száma miatt. E trendet követve
a múlt évben Mórahalmon is
létrejött egy honlap, amely rengeteg
hasznos vagy érdekes információt
tartalmaz a városról, a szolgáltatásokról,
turisztikáról. A honlap megtekinthetõ
a www.morahalom.hu címen.
A honi internetezés fellendülésével
és az önkormányzat számítógépes
lehetõségeivel összhangban
szeretnénk felkínálni a lehetõséget
a mórahalmi vállalkozóknak
és cégeknek, hogy a hazai és
nemzetközi trendeket követve saját
Internet-oldalakkal álljanak a vásárlók
és érdeklõdõk rendelkezésére.
Mindehhez helyet és vonalat a Polgármesteri
Hivatal adna. Az egyes Internet oldalak a uzlet.morahalom.hu/CÉGNÉV
címen lennének elérhetõek.
Kétféle szolgáltatás
lesz elérhetõ.
Az egyszerûbb az, mikor egy vállalkozás
csak egy pár oldalas anyagot helyez el
a számítógépen. Ez
tartalmazhat bármilyen információt,
ami állandó: címet, telefont,
a nyújtott szolgáltatások
leírását. Ezt az anyagot
csak egyszer kell elkészíteni, rendszeres
frissítést, visszajelzést
nem igényel - egyszer fel lett rakva az
adott helyre, s onnantól ez nem változik.
Olyan ez, mint egy hirdetõtábla
vagy plakát. E szolgáltatás
díja 1000 Ft +ÁFA / év, +
1000 Ft + ÁFA minden további megabájt
tárterületért (1 megabájt
viszonylag sok helyet jelent, egy átlagos
dokumentum bõven elfér ekkora helyen).
A másik típusú szolgáltatás
már összetettebb. Ezen esetben nem
csak egy dokumentumról lenne szó,
hanem egy egész számítógépes
kiadványról, ami folyamatosan frissülne!
Azaz pl. mindig az aktuális árak
lennének rajta, az épp érvényben
lévõ akciókról lenne
ismertetõ, új termékeket
lehetne kiemelni és bemutatni. Emellett
lehetõség lenne a visszajelzések
fogadására, azaz a szolgáltatást
megrendelõk automatikusan kapnak egy elektronikus
levélcímet, ahova az érdeklõdõk
írhatnak. Ha a vállalkozás
nem rendelkezik internetes hozzáféréssel,
akkor valamilyen hagyományos módon
a beérkezett leveleket, kérdéseket
természetesen el tudnánk juttatni
a címzetthez. E szolgáltatás
díja havi 1000 Ft +ÁFA, amiben az
összes fentebb említett szolgáltatás
automatikusan beletartozik. Természetesen
egyéni ötletek is szóba jöhetnek,
ezekrõl személyesen lehet tájékozódni.
Az írásos anyagokat bármilyen
számítógépes formátumban
elfogadjuk. Ha az anyag további szerkesztést
igényel, annak munkadíja 1000 Ft
+ ÁFA óránként
Érdeklõdni lehet:
Polgármesteri Hivatal, Mórahalom,
Polgármesteri Kabinet
Kiss Sándor és Berta Gyula informatikusok
62 / 281 - 022 / 112
vagy E-mailben.